Hírolvasó

  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_page::options_submit() should be compatible with views_plugin_display_page::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_page.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_page::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_page.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_block::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_block.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_attachment::options_submit() should be compatible with views_plugin_display_attachment::options_submit(&$form, &$form_state) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_attachment.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_plugin_display_attachment::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_plugin_display_attachment.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of date_handler_field_multiple::pre_render() should be compatible with content_handler_field_multiple::pre_render($values) in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/date/date/date_handler_field_multiple.inc on line 0.
  • strict warning: Declaration of calendar_view_plugin_style::options() should be compatible with views_object::options() in /home/hazivizm/public_html/noezenekar.hu/sites/all/modules/calendar/includes/calendar_view_plugin_style.inc on line 0.

2018. december 19. – Szerda (Lk 1,5-25)

Napi evangélium - 8 óra 53 perc
Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak. Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.” Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.” Lk 1,5-25

Elmélkedés

A karácsony előtti utolsó napokban az evangéliumok szépen sorra veszik a Jézus születése előtti eseményeket. Először a Megváltó előfutára, Keresztelő János, majd pedig Jézus születésének hírüladásáról olvasunk. Ezt követi Mária látogatása Erzsébetnél, azaz a két leendő édesanya találkozása, közös öröme. A karácsony előtti napon Keresztelő János születését olvassuk, majd másnap értelemszerűen Jézus születését.

Ma tehát arról olvasunk, hogy Zakariásnak a templomi szolgálatteljesítés közben látomása van. Megjelenik neki Isten angyala, aki közli vele a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás jól tudja, hogy neki és feleségének, Erzsébetnek idős koruk miatt emberi számítás szerint már nem születhet gyermekük, és ki is fejezte kételkedését. Mivel kétségbe vonta az isteni üzenet igaz voltát, ezért megnémul, s csak gyermekének születésekor tud majd újra megszólalni.

Az események hátterében érdemes észrevennünk Isten működését, aki embereket használ fel a megváltás művéhez, s ezek a személyek átengedik magukat Istennek. Zakariás és Erzsébet, Mária és József egyaránt engedelmeskednek Istennek, elfogadták és teljesítették azt a feladatot, amit Isten nekik szánt. Jézus is ezt fogja tenni egész életében, engedelmeskedik a mennyei Atyának, odaadja életét a mi megváltásunkért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

2018. december 18. – Kedd (Mt 1,18-24)

Napi evangélium - k, 2018-12-18 00:00
Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.” Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten.” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki. Mt 1,18-24

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumban a Máté által összeállított családfa befejezése már tisztázta, hogy Jézusnak Mária volt az édesanyja, de nem József volt az apja. József csak jegyese volt Máriának. Nyitva maradt a kérdés, hogy ki lehet Jézus atyja, hogyan születhet Máriának gyermeke? Ezt a kérdést válaszolja meg a mai evangélium, amelyből megismerjük Mária anyaságának titkát és a mindenható Isten tervének megvalósulását. Máté evangélista nem jegyzi le az angyali üdvözletet, Jézus születésének hírüladását, mint Lukács (vö. Lk 1,26-38). Máté nem az édesanya, hanem József személyén keresztül ismerteti Jézus származását. József az idő múltával észreveszi, hogy Mária gyermeket vár, nyilvánvalóan tudja, hogy ennek a gyermeknek nem ő az apja. Mit tegyen ebben a helyzetben? A törvény lehetővé teszi számára, hogy megszakítsa a jegyességet, elbocsássa Máriát, de ebben az esetben fény derül arra, hogy Máriának hamarosan gyermeke fog születni apa nélkül, tehát hűtlensége, házasságtörése miatt halálra is követhetik.

József ekkor álmában, egy látomásban tudja meg, hogy eljegyzett feleségének, Máriának a Szentlélektől születik gyermeke. Ezt követően az isteni küldött utasításainak megfelelően cselekszik. Életét Isten szolgálatába, a megváltás művének szolgálatába állítja.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk! Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen! Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk! Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is!

2018. december 17. – Hétfő (Mt 1,1-17)

Napi evangélium - h, 2018-12-17 00:00
Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király. Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején. A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született. Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék. Mt 1,1-17

Elmélkedés

Advent elején már találkoztunk az evangéliumban azzal a gondolattal, hogy az eljövendő Messiás Dávid király leszármazottja lesz. A zsidó Messiás-várásnak ez az eleme észrevehető Jézus családfájában, amelyet Máté evangélista gondosan összeállított és közölt művének elején. Ő kifejezetten a zsidóságból keresztény hitre térteknek szánta evangéliumát, ezért szentel nagy figyelmet annak, hogy az ószövetségi írások és a prófétai jövendölések alapján igazolja Jézus istenségét és megváltói küldetését. A családfában természetesen megemlíti Dávid király nevét is, illetve az ő személye az egyik választópont a nemzedékek között. Kissé rejtett módon is előkerül Dávid neve, a héber nyelvben ugyanis betűk jelölik a számokat is és Dávid nevében a mássalhangzók összege tizennégy. Ezért találunk a tagolásban háromszor tizennégy nemzedéket, ami történetileg nem tekinthető hitelesnek.

Az is érdekes, hogy a családfa utolsó személye József, aki tehát Dávid leszármazottja, viszont ő nem volt vérszerinti apja Jézusnak. József Mária jegyese volt, s tulajdonképpen örökbe fogadta Jézust. Ne értsük félre a családfa utolsó elemét! Bár mindvégig férfiak és az ő fiaik vannak felsorolva a szövegben, annak végén nem szerepel az, hogy József fia lett volna Jézus. Csupán az van leírva, hogy ő volt a férje Máriának, annak a Szűz Máriának, akitől Jézus született. Máté evangélistának az a célja a családfa közlésével, hogy igazolja: Jézus a megígért Megváltó.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

2018. december 16. – Advent 3. vasárnapja (Lk 3,10-18)

Napi evangélium - v, 2018-12-16 00:00
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget. Lk 3,10-18

Elmélkedés

Újjászületésre várva

Advent 3. vasárnapján, az öröm vasárnapján Keresztelő Jánossal találkozunk az evangéliumban. Miután az elmúlt vasárnap meghallgattuk bűnbánatra indító szavait, lélekben elindulunk a Jordánhoz. Odaérve láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, katonák, vámosok és más nyilvános bűnösök veszik körül Jánost, vagy talán helyesebb azt mondani, hogy valamennyien bűnbánók. Azok, akik nem tartják magukat bűnösnek, otthon maradtak. Bűneiket megbánó emberek tömege veszi körül Jánost, a szent embert, aki Isten szavát hirdeti, és azt mondja, hogy hamarosan eljön a Megváltó. Két dolog köti össze a Jordán partján összegyűlt népet: a Messiás, a Megváltó várása és a bűntől való szabadulás öröme. És ez a két érzés tölti el a mi szívünket karácsony ünnepéhez közeledve.

Keresztelő János mindig a néphez beszél és nem egyes személyekhez. A vámosok és a katonák közül sincs senki név szerint megemlítve, ők is csoportosan érkeznek. De nem az egész emberiséget vagy a bűnösök csoportját szólítja meg, hanem kifejezetten Izrael népéhez, Isten választott népéhez intézi szavait, s azon belül érezheti minden egyes személy megszólítottnak magát. Isten embereként Izrael egész népét bírálja azért, mert letértek a szövetség útjáról. Beszédének érezzük sürgető és fenyegető jellegét, amely hamarosan bekövetkező ítéletet és büntetést helyez kilátásba. És ez elől senki nem térhet ki annak hangoztatásával, hogy Ábrahám leszármazottja és Isten népéhez tartozik. Az ítélkezés az egész népet fogja utolérni, s annak lesz a feladata, aki János után fog fellépni. Ő lesz az, aki már itt van, „szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” Nem a kollektív bűnösség gondolata jelenik meg ebben, nem arról van itt szó, hogy néhány személy bűne miatt az egész közösség felelősséggel tartozik, hanem az, hogy Isten az egész néptől, annak minden egyes tagjától várja a megújulást, a megtérést, és ennek hiányában a kilátásba helyezett büntetés mindenkit utol fog érni.

Ez a megújulás azt jelenti, hogy a választott népnek újra be kell vonulnia az ígéret földjére, mégpedig megtisztulva. Ezért nem megy János a városokba és a falvakba, hanem a Jordán folyónál tartózkodik. Azon a helyen, ahol egykor Izrael népe átkelt a folyón és belépett az ígéret földjére, arra a földre, amelyet Istentől kapott. A pusztai vándorlás után a Jordán folyón kelt át a nép, s most bűnbánatuk jeleként és a megtisztulás vágyát kifejezve ennek a folyónak a vizébe merülnek alá az emberek, akiket János megkeresztel.

Az adventi időszak a mi számunkra is a megújulás, a lelki megtisztulás ideje. Nem tisztíthatjuk meg önmagunkat, erre egyedül Isten képes. Tőle kell kérnünk a megtisztulást, az újjászületést. A helyreállítás műve, amely által újra békében és szeretetben élünk Istennel, nem a mi erőfeszítésünk eredménye és nem a mi érdemünk, hanem a bennünk cselekvő Istené. Az ő csendes, türelmes, kitartó munkálkodása talán éppen a mi megtisztulásunkban mutatkozik meg leginkább. Engedjük, hogy az irgalmas Isten megérintse lelkünket az advent folyamán, hogy lelkileg újjászületve és az újjászületés örömével várjuk a Megváltó érkezését!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! A karácsony közeledtével fokozódó öröm és izgalom él szívünkben. Olykor lassítani, máskor siettetni szeretnénk az adventi napokat, mert néha úgy érezzük, hogy nem készültünk fel teljesen, máskor pedig annyira hiányzik már a te közelséged. Taníts minket őszinte bűnbánattal készülni a betlehemi Gyermekkel való találkozásra! Taníts minket türelmesen várakozni az ünnep örömére! Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

2018. december 15. – Szombat (Mt 17,10-13)

Napi evangélium - szo, 2018-12-15 00:00
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. Mt 17,10-13

Elmélkedés

Illés eljövetelének kérdése szolgáltatja a mai evangéliumi rész alapgondolatát. Jézus korában elterjedt gondolat volt, hogy a Messiás érkezését Illés próféta eljövetele előzi meg. Ez lesz mintegy annak jele, hogy hamarosan elérkezik a Megváltó. Ezért kérdezik a Jeruzsálemből érkező papok és leviták Keresztelő Jánostól: „Ki vagy te? Talán Illés vagy?” (Jn 1,20). János ugyan valóban a Megváltó, Jézus előfutára volt, mégsem állította magáról azt, hogy benne Illés jött el újra. Keresztelő János születésének hírüladásakor, amikor az Isten angyala közölte annak hírét Zakariással, hogy gyermeke fog születni, a Megváltó előhírnökére, Jánosra vonatkozóan többek között ezt mondja: „Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak” (Lk 1,16-17). E szavak egyébként Malakiás próféta jövendölését ismétlik meg, aki ezt hirdette: „Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz és a fiak szívét atyáikhoz” (Mal 3,21).

Amikor Jézus Keresztelő Jánosra utalva azt mondja, hogy benne eljött Illés, akkor azt állítja önmagáról, hogy ő a Messiás. Az advent abban segít minket, hogy a karácsonykor születendő gyermekben felismerjük Megváltónkat.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Te azért küldted el Fiadat bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Jézus nélkül soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára, nem találnánk rá a te irgalmadra. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Érints meg minket irgalmaddal! Bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk már tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Jézus születése egykor nagy változást hozott a világba. Istenünk! Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz megújulást az én életembe!

2018. december 14. – Péntek (Mt 11,16-19)

Napi evangélium - p, 2018-12-14 00:00
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.” Mt 11,16-19

Elmélkedés

Jézus saját kortársairól beszél a mai evangéliumban és nehezményezi elutasító magatartásukat. Gyerekes viselkedésre vall, ha valaki hallja az isteni figyelmeztetést, de nem szívleli meg azt. Jó lenne kinőnünk ebből a gyerekes elutasításból.

Ha vallási életünkben szüntelenül törekszünk a megújulásra, akkor az évek múlásával minden bizonnyal erősödik bennünk a meggyőződés, hogy a hit szerinti élet gyümölcse a békesség, az öröm, az elfogadás. És lassanként felismerjük, hogy Isten törvényei nem azért vannak, hogy legyen mit elutasítanunk. A tízparancsolat és az Egyház parancsai nem receptkönyv, hogy tudjuk, mit kell megszegni, hogyan követhetünk el bűnt. Az isteni törvényeket üdvösségünk érdekében kell megtartanunk. Ha csak egyszerűen azt tesszük, amit erkölcsileg helyesnek tartunk, akkor még hiányozhat belőlünk az Istenbe vetett bizalom és annak tudata, hogy egyedül ő vezethet el minket az üdvösségre. Az írástudókból és farizeusokból nem hiányzott a törvények ismerete és tisztelete, és törekedtek annak megtartására. De ez elég volt nekik, nem törekedtek többre. Éppen ez a megelégedettség nem tetszett Jézusnak, s ezért vitázott velük sokat.

Ha valaki túlzottan ragaszkodik a szabályokhoz, akkor igen kevés teret enged a kegyelemnek, az isteni kegyelem működésének a saját életében. Adventben a Megváltó Jézus jövetelére készülünk, aki bevezet minket a kegyelmi életbe.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és aszerint cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert te vagy lelkünk és testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb, jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor és mindörökkön örökké.

2018. december 13. – Csütörtök (Mt 11,11-15)

Napi evangélium - cs, 2018-12-13 00:00
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg! Mt 11,11-15

Elmélkedés

Jézus rendkívül dicsérően nyilatkozik a mai evangéliumban Keresztelő János személyéről, amikor ezt mondja: „Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál.”

Mitől válik valaki naggyá? Mit kell tennie annak, aki tekintélyt szeretne magának szerezni? Mivel tudjuk kivívni az elismerést, a dicséretet? Persze jobb volna, ha e gyakran elhangzó kérdéseinket megelőzné annak tisztázása, hogy kinek az elismerését szeretnénk kivívni? Kinek a szemében szeretnénk naggyá válni? Az emberek előtt vagy Isten előtt? A felsorolt kérdések inkább azokra jellemzőek, akik az emberek előtt szeretnének naggyá válni. Önmaguknak még titokban hozzáteszik, hogy lehetőleg másoknál nagyobbá. A lelki életnek egy magasabb szintjén azonban eljuthatunk oda, hogy Istennek tetsző életre törekszünk. Az evangéliumi gondolatmenethez kapcsolódva ezt kérdezhetnénk: Mitől leszünk nagyobbak Keresztelő Jánosnál? Nem az alázat hiánya vagy a szerénytelenség indít minket erre a kérdésre, hanem annak őszinte vágya, hogy méltók legyünk Jézushoz. S ha kérdésünkre nem emberektől, hanem magától Istentől várunk feleletet, akkor rá kell jönnünk arra, hogy az ő szemében az értékek rendje sokszor éppen annak a fordítottja, mint amit mi elképzelünk. Csak egy példa erre Jézustól: „Aki nagyobb akar lenni, legyen szolgátok. És aki első akar lenni, legyen a cselédetek” (Mt 20,27). Visszatérve a mai részhez, Jézus azt állítja, hogy aki Isten országában a legkisebb, az is nagyobb Keresztelő Jánosnál. Az advent alkalom arra, hogy eldöntsük: a világban akarunk naggyá válni vagy megelégszünk a legkisebb hellyel Isten országában? A világ nyújtotta gyorsan mulandó dicsőségre vágyakozunk vagy az Istennel való örökké tartó együttlétre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

2018. december 12. – Szerda (Mt 11,28-30)

Napi evangélium - sze, 2018-12-12 00:00
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Mt 11,28-30

Elmélkedés

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok” – hív minket Jézus a mai evangéliumban. Testi és lelki fáradtság, kifáradás, erőtlenség egyaránt létezik. Fizikailag elfáradunk a munkában, vagy más, hosszantartó, erőltetett tevékenység is igénybe veszi szervezetünket. Belefáradunk a tanulásba, amely értelmünket terheli le. A hívő ember sokszor érzi, hogy belefárad a gonosszal való küzdelembe, egyre nehezebb számára a kísértések visszautasítása, egyre nehezebb a jóban való megmaradás. Egy idő után belefáradunk emberekkel való küzdelmeinkbe, mert űz bennünket a versengés szelleme, le akarjuk győzni a másikat, felül szeretnénk kerekedni másokon. Belefáradunk abba, hogy mindig másokhoz igazodjunk, mert csak a saját érdekeinket nézzük. Belefáradunk ügyeskedéseinkbe, mert újabb és újabb helyzeteket kellene megoldanunk, de fogy hozzá az erőnk. Belefáradunk a várakozásba, mert siettetni szeretnénk saját elképzeléseink megvalósítását és Isten ígéreteinek megvalósulását életünkben, de nincs elég türelmünk kivárni az eredményeket.

Be kell látnunk, hogy minél tovább tart számunkra a fáradtságot okozó állapot vagy tevékenység, annál jobban felőröljük fizikai erőnket és felemésztjük belső, lelki tartalékainkat. Jézus nem fáradtságot oszlató, erőtlenséget megszüntető varázsitalt nyújt nekünk, hanem önmagát. Mellette, benne megtaláljuk nyugalmunkat. Isteni jelenlétében új erőt nyerhetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el népek várakozása, Úr Jézus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül a csalárdság áldozatai leszünk. Ha jók szeretnénk lenni hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. amikor ellene akarunk szegülni a gonosznak, gyakran gyöngének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj Uram, világosítsd meg vakságunkat, jöjj segítségére a gyenge embernek.

2018. december 11. – Kedd (Mt 18,12-14)

Napi evangélium - k, 2018-12-11 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” Mt 18,12-14

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi részben Jézus kinyilatkoztatást adott arról, hogy valóban Isten és isteni erejével képes eltörölni, megbocsátani a bűnöket. A mai szöveg témája továbbra is a bűnök megbocsátása, de most Isten indítéka áll a középpontban. Az eltévedt bárányról szóló példabeszéd, amelyben a bárányt kereső pásztor a bűnösöket kereső Istent jelképezi, világosan kinyilvánítja Isten indítékát: ő végtelenül irgalmas és nem akarja, hogy az emberek elvesszenek, a kárhozatra jussanak bűneik miatt. Az irgalmas Isten utánunk siet, keres bennünket, hogy visszavigyen minket az ő szeretetének otthonába. Az Egyház hite, hagyománya és mindenkor érvényes tanítása szerint az irgalomban gazdag Isten a szentgyónásban bocsátja meg bűneinket.

Minden szentgyónás győzelem. A bűnbánó ember győzelme bűnös önmaga felett. A hazafelé induló tékozló fiú győzelme elvakult, túlzottan magabiztos önmaga felett. A kegyelem győzelme a bűn felett. Az isteni irgalom győzelme a mélybe süllyedő ember felett. Az irgalmasság győzelme az ember vesztét akaró gonosz felett. Az üdvözítő Isten győzelme a sátán felett.

Vigasztaló számunkra annak tudata, hogy Isten szüntelenül keresi a bűneiben vergődő embert. Reménykeltő számunkra, hogy Isten megadja a bűnbánó embernek a lelki újjászületés lehetőségét. Örömteli számunkra, amikor Isten ránk talál.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj el isteni dicsőség fénye! Jöjj el isteni erő és bölcsesség, tedd fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben, tedd látóvá vakságunkat, erősítsd bátorságunkat, vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen, szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon, míg végül fölveszel az örök hazába, amelyet te alapítottál, és magad építettél fel.

2018. december 10. – Hétfő (Lk 5,17-26)

Napi evangélium - h, 2018-12-10 00:00
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.” Lk 5,17-26

Elmélkedés

Az advent idején nem a csoda miatt olvassuk a járásképtelen, béna ember meggyógyításának történetét, hanem az ahhoz kapcsolódó jézusi kinyilatkoztatás miatt, amelynek témája a bűnök megbocsátása. Mielőtt még csodát tenne, az Úr kijelenti: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Ezt hallván a jelenlévő írástudók és farizeusok visszakérdeznek: „Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jó irányba gondolkodnak, megállapításuk valóban helyes, hiszen egyedül Istennek van hatalma a bűnök megbocsátására. Mégis tévednek, s tévedésük abban áll, hogy nem hisznek Jézus istenségében.

Jézus azzal bizonyítja isteni hatalmát, bűnbocsátó képességét, hogy meggyógyítja a béna embert. A testi gyógyuláshoz a lelki megtisztulás a bűntől való szabadulás kapcsolódik, jelen esetben a betegség megszűnése igazolja a bűntől való szabadulást. A beteg testi gyógyulása ugyanis egyértelmű. Az Úr szavára saját lábán távozik az, aki nemrég még egyetlen lépést sem tudott megtenni. Jogosan gondoljuk, hogy akinek szavára megtörténik a testi gyógyulás, annak szavára, felszólítására a lélek gyógyulása is bekövetkezik. Jézus velünk is ugyanezt teszi, amikor a bűnbocsánat szentségében eltörli bűneinket és alkalmassá tesz minket arra, hogy elinduljunk egy új úton, az életszentség útján.

Hiszek-e testet és lelket gyógyító erejében?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben!

2018. december 9. – Advent 2. vasárnapja (Lk 3,1-6)

Napi evangélium - v, 2018-12-09 00:00
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme. Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.” Lk 3,1-6

Elmélkedés

A bűnbánat útján

Az ókori világban az advent szó a császár vagy az uralkodó érkezését, látogatását jelentette birodalmának egy tartományába. Mivel ez a kép nagyon kifejező arra vonatkozóan, hogy Isten eljött a világba, a keresztény közösség ennek leírására kezdte használni az advent kifejezést. Isten kilép az ő végtelen dicsőségéből, lehajol az emberiséghez, eljön közénk. És kilép az örökkévalóságból, amikor emberként, halandó emberként megszületik, s ezzel időbeli létezést vállal magára. Isten Fiának, Jézus Krisztusnak megtestesülésével és születésével Isten belépett egy nép, az ószövetségi nép és az egész emberiség történelmébe. Ő az az uralkodó, aki belépett szegényes emberi világunk tartományába, hogy jövetelével és jelenlétével megújítsa életünket, örömet és békességet hozzon számunkra. Isten emberré válásának ténye elgondolkoztat minket: mivel érdemeltük ki és méltók vagyunk-e arra, hogy Isten így mutassa ki végtelen szeretetét irántunk. Kissé elgondolkozva hamar ráébredünk, hogy nem emberi érdemeink jutalmaként történt mindez, hanem amiatt, mert az emberiség letért az Isten útjáról, a szeretet és a bizalom útjáról, és Isten így akarta az embert visszavezetni a helyes útra. Bűneink térítettek le minket az útról, Istentől való elfordulásaink, engedetlenségeink és hűtlenségünk.

Az advent kiváló alkalom arra, hogy visszatérjünk Isten útjára. Erre szólít fel minket Keresztelő János az evangéliumban: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit.” Érdemes felfigyelnünk János tevékenységének helyszínére. Ő nem járja a városokat és falvakat, mint később Jézus, hanem a pusztában él és a Jordán folyó mellett keresztel. Aki új életet akart kezdeni, megbánta bűneit és meg akart keresztelkedni Jánosnál, annak ki kellett mennie hozzá a pusztába, mintegy ki kellett üresítenie a lelkét, hogy aztán Isten megtöltse azt kegyelemmel, új élettel, megújult vallásossággal. Az emberek kivonulása azt is jelképezi, hogy egy kicsit elszakadnak korábbi életüktől, a mindennapok gondjától, mindattól, ami a földhöz és nem az éghez vonzza, köti őket. Elszakadnak korábbi bűnös életüktől és megtisztulnak, amikor János megkereszteli őket.

Pontosan ezt az utat, az elszakadás útját kell nekünk is végigjárnunk az adventi időszakban. Fel kell hagynunk bűneinkkel és engednünk kell, hogy Isten magához vonzzon bennünket. Keresztelő János a mi számunkra is megmutatja az Üdvözítőhöz, a Megváltóhoz vezető egyetlen utat, a bűnbánat útját. A „hegyek és halmok elhordása” talán azt is jelenti, hogy bontsuk le bűneink hegyeit, az önzés és a szeretetlenség magaslatát, a gőg és a hiúság dombját. Bontsuk le mindazt, ami akadályként tornyosul elénk, s eltakarja előlünk a távlatot, a megújulás irányát. A „völgyek feltöltése” pedig talán azt jelenti, hogy a szeretet jócselekedeteivel emelkedjünk ki a mélységből, és engedjük, hogy alázatos bűnbánatunk jutalmaként Isten emeljen fel bennünket.

Így lesz valóban egyenessé a mi adventi utunk, s ezen az egyenes úton fogunk megérkezni karácsony titkához, az emberré lett Istenhez, aki mindenkit irgalmas szívvel fogad.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, irgalmas Istenünk! Te elindítasz és vezetsz minket adventi utunkon, amely a bűnbánat útja. Segíts minket, hogy bátran, félelem és aggodalom nélkül induljunk. Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet, de bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk, hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. Irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve indulunk. Ébressz bennünk őszinte bűnbánatot, távolíts el szívünkből minden bűnt, hogy egyedül a te szeretetednek legyen helye szívünkben. Megtisztuló szívvel akarunk haladni feléd, megtisztult lélekkel szeretnénk megérkezni hozzád.

2018. december 8. – Szombat, a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatása (Lk 1,26-38)

Napi evangélium - szo, 2018-12-08 00:00
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon Szűz Mária szeplőtelen fogantatását ünnepli Egyházunk. Mivel sokszor még a katolikus hívek között is tapasztalható félreértés, ezért szükséges tisztáznunk a következőket. A szeplőtelen fogantatás nem Jézus életének első pillanata az ő édesanyja, Mária méhében. Bár adventben Jézus születésére készülünk, s ez egyeseknek talán azt sugallná, hogy a születése előtt kilenc hónappal történt eseményre gondoljunk, tudniillik, amikor Mária méhében megfoganta a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fiát, Jézust, valójában nem ez a szeplőtelen fogantatás. Mária szűzen foganta Jézust, de nem erre emlékezünk a mai napon. Ne keverjük össze a szűzi foganást a szeplőtelen fogantatással!

A szeplőtelen fogantatás megértéséhez jónéhány évvel korábbra kell visszatekintenünk, egészen Mária életének kezdetéhez, az ő születése előtti kilenc hónaphoz. Azt a pillanatot, eseményt nevezzük szeplőtelen fogantatásnak, amikor Mária az ő szülei, Joakim és Anna szeretetének a gyümölcseként megfogant anyja méhében. Ez abból a szempontból különleges, hogy az élet továbbadásának pillanatába Isten úgy szól bele, hogy a születendő gyermeket megóvja az áteredő bűntől, jelen esetben Máriát. Mária tehát fogantatása pillanatától fogva mentes volt az áteredő bűntől, s ennek köszönhetően tökéletesen működött benne a megszentelő kegyelem.

Felébred-e bennem a vágy az életszentségre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!

2018. december 7. – Péntek (Mt 9,27-31)

Napi evangélium - p, 2018-12-07 00:00
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. Mt 9,27-31

Elmélkedés

A két vak története azért került az adventi időszak evangéliumai közé, mert sajátos módon szólítják meg leendő gyógyítójukat. Így kérik Jézus segítségét: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” A zsidók úgy gondolták, hogy az eljövendő Messiás Dávid király utóda, az ő leszármazottja lesz. Ezt az elgondolást emeli ki, hogy Jézus „Dávid városában”, Betlehemben született (vö. Lk 2,11). Máté evangéliumának elején pedig Jézus családfájában ezért hangsúlyos Dávid király említése (vö. Mt1,1-17). Erre utal a vakok megszólítása, akik ilyen módon azt vallották meg, hogy Jézust Messiásnak tartják. Ezt a hitet jutalmazta meg a mi Urunk azzal, hogy visszanyerték látásukat.

Dávid személyét és életét érdemes felidéznünk az advent folyamán, mégpedig abból a szempontból, hogy bűnbánó ember volt. Az Egyház hagyománya szerint az advent bűnbánati idő. Mi szükséges a bűnbánathoz? Mindenekelőtt őszinteség. Becsapja magát és hazudik önmagának az, aki azt gondolja, hogy neki nincs bűne. Természetesen Istenhez is őszintének kell lennünk, amikor valamennyi bűnünket elmondjuk neki a szentgyónásban, de ezt megelőzi az önmagunkhoz való őszinteség, az önmagunkkal való őszinte szembenézés. Annak megvallása, hogy bűnös vagyok, elfordultam Istentől és ezzel megbántottam őt. Annak belátása, hogy letértem az életszentség útjáról. Csak az képes kimondani ezt, aki szereti Istent, ez is szükséges a bűnbánathoz. És kell még hozzá az a bizalom, az a hit, hogy Isten irgalmas, azaz megbocsát a bűnbánó embernek. Ebből a bűnbánó lelkületből fakad a lelki újjászületés.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Várja a mi lelkünk az Urat, jobban, mint az őrök a hajnalt, mert tudjuk, még egy kis idő, és újra velünk leszel, Üdvözítőnk. Óvj meg minket attól, hogy velünk kelljen perbe szállnod, hogy dicsőséged elé nem a te szolgálatod ruhájában álltunk. Add, hogy mint az Úr szolgálóleánya, szívünkben őrizzük tetszésed keresését. Legyen velünk a te kegyelmed, és jöjj el, Urunk, ne késlekedj!

2018. december 6. – Csütörtök (Mt 7,21. 24-27)

Napi evangélium - cs, 2018-12-06 00:00
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.” Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

Jézus példabeszédét hallva könnyen magunk elé képzeljük a hatalmas vihart, amely gyorsan romba dönti az egyik házat, de a másikban nem tud kárt okozni. A hasonlat mégsem az épületekről, hanem két személyről, a homokra és a sziklára építő két emberről szól, akik másként gondolkoznak. Az egyik rövidlátó, nem gondol a jövő veszélyeire, nem eléggé megfontolt. Ő az ostoba, a balga, aki minden tettében meggondolatlan. Őt és ingatag építményét könnyen elsodorja az első vihar. Az okos viszont felkészül a várható veszélyekre és megfelelő alapot választ háza, élete számára. Nem kell találgatnunk, hogy kikre gondol Jézus, hiszen ő maga mondja el. A balga az, aki megelégszik az ő tanításának hallgatásával és életében nem valósítja meg azt. Az okos viszont nem csak elméletben ismeri az igazságot, hanem tettekre is váltja azt, azaz a hallottakat cselekedeteinek mértékévé teszi.

A példabeszéd adventi mondanivalóját így fogalmazhatjuk meg: Legyünk előrelátóak és mindent annak szempontjából tegyünk, hogy elnyerjük végső célunkat, az üdvösséget. Lássuk meg a veszélyeket, amelyek letéríthetnek minket erről az útról, készüljünk fel az akadályokra és ne éljünk abban a tévhitben, hogy a gonosz minket nem akar letéríteni az igaz élet útjáról. Legyünk tisztában azzal is, hogy Jézusra mindig számíthatunk, építhetünk, mert a mennyei Atya akaratából ő az üdvösség közvetítője, ő a mi Megváltónk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, annyi okunk volna a csüggedésre, a szorongásra, magunkba zárkózásra, annyi okunk volna a félelemre. De Jézus minket is megszólít: ne féljetek! Adj nekünk, Istenünk, nyitott szívet, készséges, hívő értelmet, befogadni kész, tiszta emberséget. Add, hogy félrevezető emberi szándékok ne zavarhassanak meg minket. Add, hogy e világ zűrzavarában Téged hirdethessünk az aggódóknak, Téged, aki ma is megszólítasz minket: Ne féljetek!

2018. december 5. – Szerda (Mt 15,29-37)

Napi evangélium - sze, 2018-12-05 00:00
Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze. Mt 15,29-37

Elmélkedés

Miért olvassuk a liturgikus rend szerint az adventi időszakban a csodálatos kenyérszaporítás történetét? Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy Jézus korában elterjedt volt az az elgondolás, hogy az eljövendő Messiás megismétli majd a rendkívüli csodát, amikor a pusztában vándorló népet a mindenható Isten mannával, égből alászállt kenyérrel táplálta. Amikor az emberek azt látták, hogy Jézus a kevés ételből, mindössze hét kenyérből és néhány halból csodálatos módon annyit oszt szét, amennyi több ezer embernek elegendő, akkor eszükbe jutott ez a vallásos elképzelés, hogy joggal gondolták, hogy Jézus személyében jött el a Megváltó.

Az ószövetségi manna-csoda és az újszövetségi kenyérszaporítás egyaránt Isten gondoskodó szeretetének a jele. E gondoskodás végighúzódik az emberiség történetén, amit a hívő ember üdvtörténetnek nevez, mivel Isten minden közbelépése emberi életünkbe üdvösségünket szolgálja. Advent idején érdemes felidéznünk az üdvtörténet egykori eseményeit, amelyek megerősítenek minket abban, hogy az üdvözítő Isten a mi korunkban is kinyilvánítja gondoskodását. Nekünk is mutat olyan jeleket, amelyek kijelölik, mutatják az örök élet felé vezető utat. Hozzánk is küld embereket, akik az ő akaratát közvetítik számunkra. Nekünk is ad a csodálatos kenyérből, az Oltáriszentségből, az örök élet kenyeréből.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

2018. december 4. – Kedd (Lk 10,21-24)

Napi evangélium - k, 2018-12-04 00:00
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Lk 10,21-24

Elmélkedés

Az ószövetségi időkben Isten prófétákat küldött választott népe számára, akik az ő igazságát és üzenetét képviselték. A prófétai tanítás gyakran volt figyelmeztető jellegű, így akarta Isten emlékeztetni népét az ő parancsainak megtartására. A próféták a láthatatlan Istent képviselték a földön és saját életük példájával igyekeztek megmutatni az embereknek a helyes utat. Emellett a jövőre vonatkozó isteni ígéreteket is közölték a néppel, többek között a Megváltó eljöveteléről szóló ígéretet is. Olyan ígéretek, jövendölések voltak ezek, amelyek beteljesedését hiába várták a próféták még az ő életükben. Erre gondolhatott Jézus, amikor a következőket mondta: „Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.” Szerették volna megélni a Messiás jövetelét, de nem érhették meg. Szerették volna látni a Megváltót, de nem láthatták meg, és tanítását sem hallhatták.

Bár az ószövetségi próféták korszaka Keresztelő Szent Jánossal lezárult, a prófétai lelkület tovább él Krisztus követőiben. Megismerni Istent, szeretni őt mindenkinél jobban, felismerni benne minden ember jóakaróját, Istennel időzni napokon, éveken át az imádságban, meghallani és hirdetni a bűnbánatra hívó üzenetet, hűséggel kitartani Isten mellett: íme, ezek jellemzik a prófétai lelkületű keresztényeket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe!

2018. december 3. – Hétfő (Mt 8,5-11)

Napi evangélium - h, 2018-12-03 00:00
Abban az időben, amikor Jézus bement Kafarnaumba, egy pogány százados járult eléje, és így szólt: „Uram, szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyen kínlódik.” Jézus így felelt: „Megyek és meggyógyítom.” A százados ezt válaszolta: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Jómagam, bár alárendelt ember vagyok, katonáknak parancsolok. Ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – elmegy; a másiknak: „Jöjj ide!” – akkor hozzám jön; és szolgámnak: „Tedd ezt!” – és megteszi.” Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt kísérőihez: „Bizony mondom nektek, ekkora hitet senkinél sem találtam Izraelben. Ezért azt mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában.” Mt 8,5-11

Elmélkedés

Adventi utunkon olyan személyekkel találkozunk az evangéliumokban, akik nem csak várták, hanem Jézusban fel is ismerték a Messiást. A Szentírás ószövetségi része arról szól, hogy Isten ígéretet tett a választott népnek, hogy elküldi majd a Messiást. A zsidó nép történetét és vallásosságát évszázadokon keresztül áthatja a Messiás-várás gondolata, amely a különböző korokban más-más hangsúlyt kapott. A Messiás-várás fejlődése szépen nyomon követhető az ószövetségi könyvekben. Volt olyan elképzelés, miszerint a Messiás egy király lesz, a zsidó nép uralkodója, aki Dávid király leszármazottja lesz. Más elgondolás szerint az eljövendő Messiás egy próféta lesz, aki Isten akaratát tudtul adja a választott népnek.

Jézus korában inkább egy királyt vagy hadvezért vártak, aki a népet megszabadítja az elnyomó rómaiaktól és kivívja az ország függetlenségét. A zsidók Messiás-várásáról bizonyára tudott az a pogány katona, aki Kafarnaum városában élt és szolgált. Róla olvasunk a mai evangéliumban. Bár katonatisztként hozzá volt szokva ahhoz, hogy parancsokat, utasításokat adjon alárendeltjeinek, most egészen más lelkülettel közeledik Jézushoz, más hangot üt meg. Most nem parancsol, hanem kér, mégpedig alázatosan. Nem is önmaga számára kér segítséget, hanem beteg szolgájához hívja Jézust, hogy gyógyítsa meg.

Tudok-e alázattal fohászkodni Istenhez? Tudom-e türelmesen várni az Úr segítségét? Elismerem-e előtte méltatlanságomat?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, te, aki közelebb vagy hozzánk, mint mi önmagunkhoz, erősítsd szívünkben az irántad való bizalmat és az üdvösség reményét! Urunk, aki az életszentség forrása vagy, őrizz meg minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk eljöveteled napjára!

2018. december 2. – Advent 1. vasárnapja (Lk 21,25-28. 34-36)

Napi evangélium - v, 2018-12-02 00:00
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok. Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,25-28. 34-36

Elmélkedés

Istenre bízzuk magunkat

Advent első vasárnapjával ma elkezdődik az új egyházi év, amely újrakezdésre, vallási és lelki életünk megújítására hív minket. Rögtön az elején érdemes tisztáznunk, hogy ezt a megújulást Istentől kérjük és várjuk. Ha nem ezt tennénk céltalan bolyongás és hasztalan útkeresés volna számunkra az adventi időszak. Ehelyett inkább Istenre bízzuk a vezetést, hogy valóban megérkezhessünk célunkhoz, a Megváltóval való találkozáshoz. Istenre bízzuk magunkat, aki új álmokat, új célokat, új látomásokat, új magaslatokat állít elénk, egyszóval egy új jövőt. Félretesszük tehát egyéni terveinket és kicsinyes igényeinket, elfeledjük földhözragadt céljainkat és rövidtávú elképzeléseinket, és Isten útmutatására bízva magunkat elindulunk, mint zarándokok. Adventi zarándokutunk és végső soron egész életutunk csak akkor nyer értelmet, ha magával ragad minket az Isten utáni vágyakozás. És amikor most, advent kezdetén ezzel a vággyal indulunk, akkor felcsillan a szemünk: igen, új lendületet, megújuló bátorságot, frissülő erőt érzünk magunkban, hogy megtegyük ezt az utat lépésről lépésre Betlehemig, az istállóig, a jászolig, a Gyermekig.

Szeretnénk kiemelkedni a hétköznapok középszerűségéből, a végeláthatatlan küszködésből, az erőt vesztett tevékenységeinkből, a sokszor lustasággá alacsonyodó munkából, a mindenbe beletörődő eltompultságból. Immár nem önmagunkhoz akarjuk mérni és viszonyítani az egész világot, hanem Istenben keressük megnyugvásunkat. Szeretnénk felkészülni az Úr jövetelére, az Úr érkezésének napjára, nehogy „készületlenül érjen minket az a nap.”

Advent 1. vasárnapjának evangéliuma emberi léptékeinket sokszorosan felülmúló képekben írja le a világmindenség végső sorsát: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban. A mindenség összetartó erői megrendülnek.” Ezek a képek arra emlékeztetnek minket, hogy a teremtett világ törékeny és mulandó. Mindaz, ami megtalálható a világon, előbb vagy utóbb megszűnik, elmúlik. A keresztény embert mégsem félelem tölti el, amikor erre gondol, hanem remény. Annak reménye, hogy ekkor fog beteljesedni az Úr szava: „Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.”

Az advent eljövetelt jelent, Isten eljövetelét emberi világunkba. Ez az eljövetel átöleli az emberiség és a világ történelmét. Két kiemelkedő pontja van, Krisztus első és második eljövetele. Az első már megtörtént az idők teljességében, mintegy kétezer esztendővel ezelőtt, a második a jövőben fog bekövetkezni, ez lesz az Úr dicsőséges visszatérése, erre még várnia kell az emberiségnek. Felesleges találgatnunk, hogy e két esemény között mennyi idő fog eltelni, ezt egyedül Isten tudhatja.

A mi feladatunk az, hogy az adventi hetek során felkészüljünk annak megünneplésére, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus emberré lett, eljött emberi világunkba, emberként született meg Betlehemben, ezt a titkot ünnepeljük karácsonykor. Az ünnep közeledtével egyre jobban érezzük a csodálatos hely, a betlehemi barlang, a jászol vonzását, végső soron Isten vonzását, aki a szeretet, a béke és az öröm közösségében akar élni velünk. Életünk gondjai és az ünnep előtti teendőink ellenére is gondoljunk arra, hogy Isten jelen van a világban és jelen van bennünk. A bennünk lakó és karácsonykor minden évben újjászülető Isten a mi hitünk, a mi reményünk és a mi szeretetünk által akar újra világosságot, fényességet hozni a világba.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Örökkévaló Istenünk! Ma elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Szeretnénk megérteni a régmúlt idők eseményeit, a te titkaidat az üdvtörténet során. Aztán megértjük, hogy tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert Jézus Krisztus újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Segíts minket, hogy helyesen értékeljük a múltat! Adj erőt a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet jövőnknek!

2018. december 1. – Szombat (Lk 21,34-36)

Napi evangélium - szo, 2018-12-01 00:00
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.” Lk 21,34-36

Elmélkedés

Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma Jézusnak a végső időkről szóló beszédének utolsó részlete. Jézus arra a jövőben bekövetkező pillanatra irányítja figyelmünket, amikor az Emberfia elé kell állnunk. Ez a biztosan bekövetkező ítélet hatással van a keresztény ember életére a jelenben, mert mostani cselekedeteinket annak ismeretében tesszük, hogy számot kell majd adnunk Istennek. Könnyelműség volna részünkről, ha megfeledkeznénk erről, mert üdvösségünket kockáztatnánk.

Egészen biztosak lehetünk abban is, hogy Isten ítélete igazságos és irgalmas lesz. Azok, akik Isten törvényei és hitük szerint éltek, jutalomra számíthatnak Istentől, azaz vele élhetnek majd az örökké tartó és teljes boldogságban. Akik viszont földi életükben nem törődtek Istennel, azok a túlvilágon is nélküle fognak lenni. Istentől való elszakadásuk végtelen szenvedést jelent majd nekik, főként úgy, hogy mindezért senki mást nem tudnak hibáztatni, tehát helytelen életük, rossz döntéseik következménye lesz szenvedésük.

Ennek tudata remélhetőleg mindenképpen felébreszti a felelősségérzetet: örök sorsáért mindenki maga felel. Amit itt a földön választok, azaz elfogadom Istent vagy elutasítom őt, annak folytatása lesz majd a túlvilágon. Döntéseim meghozatalakor gondoljak mindig a végső célra, az örök életre!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

2018. november 30. – Péntek, Szent András apostol (Mt 4,18-22)

Napi evangélium - p, 2018-11-30 00:00
A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakot és az apjukat, és követték őt. Mt 4,18-22

Elmélkedés

Szent András apostol ünnepén az első tanítványok meghívásáról olvasunk az evangéliumban. Először Pétert és testvérét, Andrást, majd pedig egy másik testvérpárt, Jakabot és Jánost hívja Jézus az ő követésére. Jézus egyszerű embereket, halászokat hív meg. A leírásból kiderül, hogy először találkozik velük, tehát tulajdonképpen semmit nem tud azokról, akiket követésére hív. Az Úr meglát valamit ezekben az egyszerű halászokban és első pillantásra úgy ítéli meg, hogy alkalmasak lesznek követésére, majd pedig a róla szóló tanúságtételre.

Amilyen egyszerűen hangzik el Jézus részéről a meghívás, olyan egyszerűen, olyan természetességgel válaszolnak a meghívottak, nem késlekednek, hanem azonnal mindent otthagynak és tanítványok lesznek. Bár váratlanul éri őket a hívás, nem tesznek fel tisztázó kérdéseket, nem tudakozódnak a rájuk váró feladatokról, hanem rögtön indulnak. Talán nem is tudják még, hogy mire vállalkoznak, mindenesetre olyan megragadó az őket megszólító szó, hogy nem akarnak ellene mondani, megérzik, hogy egy nagyszerű útra, feladatra hívják őket.

Vajon el tudnék-e mindent hagyni, ha egyszer Jézus rám nézne és meghívna? Ha úgy érzed, hogy Isten hív, ne késlekedj és ne várj! Indulj az emberhalászatra!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

Tartalom átvétel