Hírolvasó

2017. november 18. – Szombat (Lk 18,1-8)

Napi evangélium - szo, 2017-11-18 00:00
Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18,1-8

Elmélkedés

Még a buzgó, vallásos emberekkel is előfordul, hogy szentgyónásaik alkalmával arról panaszkodnak, hogy bizony időnként fárasztó számukra a mindennapi imádkozás. Mások azt állítják, hogy a napi munkában annyira elfáradnak, hogy nincs erejük imádkozni. Ebben azért erős túlzás van, ők vélhetően inkább önmagukat próbálják felmenteni hanyagságuk miatt. El kell ismernünk, hogy nem csak a munka, de az ima is lehet néha valóban fárasztó. Az is előfordul, hogy valaki nem elég kitartó, s ha nem teljesülnek azonnal vagy rövid időn belül a kérései, akkor abbahagyja az imádkozást, mert belefáradt. Jézus azt kéri, hogy legyünk kitartóak az imában. Ezt könnyen értjük csupán a kéréseinkre, pedig az istendicséretre és a hálaadásra is vonatkozik.

Az özvegyről és az igazságtalan bíróról szóló történet azt tanítja, hogy a kitartó kérés meghozza eredményét. Arról se feledkezzünk meg, hogy Isten talán a hitünket, az állhatatosságunkat akarja próbára tenni. Ha valami valóban fontos számunkra lelki fejlődésünkhöz, akkor kérjük bátran Istent annak megadásáért. Gazdagságot és mérhetetlen vagyont nem érdemes kérnünk Istentől, de lelki kincseket és kegyelmi segítségét igen. Egyedül Istentől érdemes kérnem mindazt, ami életem boldogságához és az örök élethez szükséges.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

2017. november 17. – Péntek (Lk 17,26-37)

Napi evangélium - p, 2017-11-17 00:00
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.” Lk 17,26-37

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus arra emlékeztet minket, hogy tanítványainak minden korban hűségesen kell várniuk az ő újbóli eljövetelét, az Emberfia érkezését. Az apostoli időkben, amikor Lukács megírja evangéliumát, a keresztények között általánosan elterjedt vélemény volt, hogy Jézus eljövetele hamarosan, talán néhány éven belül bekövetkezik. Az idő múltával és az eljövetel késlekedésével a felkészülés elsődlegessége mellett megjelent a hűséges várakozás fontossága is. Az üldözések idején már komoly gondot okozott annak megválaszolása, hogy miért késlekedik az Úr tanítványainak megmentésével? A keresztény közösségek lassan megértik, hogy Isten országának megvalósulása nem azonos az Úr második eljövetelével. Az előbbi megvalósulása már elkezdődött és annak növekedéséért a keresztényeknek tenniük kell, az utóbbi megvalósulására még várni kell.

Isten országának megvalósulása nem egyik pillanatról a másikra történik és nem köthető ahhoz sem, hogy Jézus ismét eljön a világba. Isten országa már jelen van a földön, csak észre kellene vennünk. Aki Jézus tanítványaként állandóan Isten országában él, az mindig felkészült Jézus érkezésére. Isten országának jelenléte bizonyosság. És az Úr ígérete alapján azt is biztosra vehetjük, hogy Jézus újra el fog jönni, megújítani a világot.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

2017. november 16. – Csütörtök (Lk 17,20-25)

Napi evangélium - cs, 2017-11-16 00:00
A farizeusok egyszer megkérdezték Jézustól, mikor jön el az Isten országa. Ő ezt válaszolta: „Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: „Nézd itt van, vagy amott!” Isten országa köztetek van.” Azután tanítványaihoz fordult: „Jönnek napok, amikor az Emberfiának egyetlen napját is szívesen látnátok, de nem látjátok. Mondják majd nektek: „Nézzétek, itt van, vagy amott!” Oda ne menjetek, és ne higgyétek! Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.” Lk 17,20-25

Elmélkedés

Sokszor nehéz pontos választ adni arra a kérdésre, hogy mikor történik meg egy esemény. Az időpont meghatározásakor a pontosság ugyanis egészen relatív lehet. Mikor indul a vonat? Svájcban másodperc pontosan indítják a járatokat, tőlünk keletre az sem probléma, ha ezen a héten nem megy a vonat, majd a jövő héten elutazik mindenki, aki akar. Mikor kezdődik a szentmise? Egyes helyeken, főként városokban pontosan kell kezdeni a szentmisét, mert különben nem érik el a buszjáratot a mise után a hívek. Máshol ez nem volna annyira fontos, de a pap erénynek tartja a pontosságot. Némely faluban pedig csak akkor kezdődik mise, amikor a tejfelvásárló már végigért a településen, és munkájuk után az asszonyok odaértek a templomba. Számukra nem jelent problémát, ha fél órával később kezdődik a szentmise és emiatt később érnek haza.

Mikor jön el Isten országa? – kérdezik Jézustól az evangéliumban. Vajon meg lehet ezt pontosan határozni? És vajon az időpont a lényeg ebben a kérdésben? Az Isten országának eljövetelével kapcsolatban talán teljesen felesleges annak ideje utáni tudakozódásunk. Hiszen van, akinek soha nem jön el, vagy soha nem veszi észre, hogy eljött. Mások viszont állandóan Isten országában élnek, számukra az ország egy mindig jelenlévő valóság. Isten országának nem lehet észrevenni a kezdetét, vége viszont nem lesz.

Számodra eljött már?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig Őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak a számára az élet teljessége.

2017. november 15. – Szerda (Lk 17,11-19)

Napi evangélium - sze, 2017-11-15 00:00
Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.” Lk 17,11-19

Elmélkedés

Útja során Jézus leprásokkal találkozik. A korabeli szigorú szabályok szerint a betegség további terjedése megakadályozása érdekében a leprások Jeruzsálembe és a városokba nem mehettek be. A falvakba és kisebb településekbe bemehettek, de itt sem élhettek együtt a többi emberrel, hanem elkülönített helyeken laktak. Lukács evangélista leírása szerint a leprások Jézustól távol megálltak és onnan kiáltottak felé, kérték a segítségét. Ez a mozzanat megfelel a korabeli elvárásoknak, miszerint a fertőzöttek nem közeledhettek az egészségesekhez, nem érintkezhettek velük. A tíz leprás így kiált Jézushoz: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” A „Mester” megszólítással kifejezik Jézus iránti tiszteletüket, de nem nevezik őt például „Dávid fiának”, ami Jézus messiási szerepére, küldetésére utal. Könyörületet kérnek Jézustól, ami a gyógyulás utáni vágyuk kifejezése.

Ebben az esetben Jézus nem mond egyetlen gyógyító szót sem, hanem utasítást ad nekik, hogy mutassák meg magukat a papoknak. Az előírások szerint ugyanis, ha meggyógyult egy leprás és visszatérhetett a társadalom közösségébe, akkor ennek tényét a pap állapította meg. A leprások azonnal eleget tesznek az utasításnak, amely hitüknek köszönhető, s ezért útközben megtisztulnak, megszűnik betegségük.

A tíz meggyógyult közül csak egy érzi kötelességének, hogy Jézushoz visszatérjen és hálát adjon neki. Legyünk hálásak mindazért, amit Istennek köszönhetünk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, add, hogy a te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a te gondolataid, e világ útjai nem a te útjaid. Add, hogy ebben a világban élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert szeretnénk a te útjaidon járni. Vezess bennünket a te parancsaidnak útján, a hit útján végső célunk, a teljesség felé!

2017. november 14. – Kedd (Lk 17,7-10)

Napi evangélium - k, 2017-11-14 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.” Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt. Lk 17,7-10

Elmélkedés

Az Istennek való hűséges szolgálatra, a hit megőrzésére és a parancsok teljesítésére vonatkozóan mondja Jézus, hogy ez tanítványainak a kötelessége. Ha követői mindezt megteszik, nincs okuk dicsekvésre, hiszen csak kötelességüket teljesítik.

A kötelességek teljesítésével gond van napjainkban. Korunkban ugyanis éppen a kötelességek rovására sokszor túlhangsúlyozzák a jogokat. A különféle világi jogrendek előbb beszélnek a személyek jogairól, s csak utána a kötelességekről. A gyakorlatban pedig még jobban felborul az egyensúly, hiszen az emberek körömszakadtáig ragaszkodnak jogaikhoz, miközben megfeledkeznek kötelességeikről, és felháborodnak, ha valaki számon kéri őket. Azt sem akarják tudomásul venni, hogy saját jogaikat nem gyakorolhatják mások hátrányára, mások személyes jogait megsértve. Természetesen nem az emberi jogok tiszteletben tartása ellen emelek szót, de ha csak a jogaikra tanítjuk meg a gyerekeket és a fiatalokat, akkor biztosan helytelen úton járunk. Éppen úgy a kötelességek teljesítésére is kell őket nevelni.

Szabad akaratunknak köszönhetően szembefordulhatunk Istennel. De jogunk van szabadon őt választani is! Isten-szolgálatunkat ne csupán kötelességnek tekintsük, hanem tegyük szabadon és szeretettel!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

2017. november 13. – Hétfő (Lk 17,1-6)

Napi evangélium - h, 2017-11-13 00:00
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!” Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.” Lk 17,1-6

Elmélkedés

A tanítványokhoz intézett beszédében Jézus különféle intelmeket fogalmaz meg. Az első, hogy kerüljék a botrányokat. Ebben az esetben a botrány a bűnre vezetést, mások bűnre csábítását jelenti. Helytelen keresztény életünk következményeként az emberek elfordulhatnak Istentől, eltávolodhatnak a krisztusi közösségtől. Ez mindenképpen kerülendő, ezért törekedni kell a helyes vallásosságra és a példamutatásra. A botrányokozás súlyosságát jelzik a túlzó kifejezések, amelyek mintegy el akarnak rettenteni.

A következő intelem arra vonatkozik, hogy miként viselkedjen egy tanítvány, ha a másik vétkezik ellene. A másik bűnéről nem kell feltétlenül hallgatni. Azt szóvá kell tenni, hogy az illető belássa hibáját és a jövőben másként viselkedjen. A hibát, a bűnt mindig meg kell bocsátani. Nem kell azt újra és újra szóvá tenni, nem szükséges újból a másik fejére olvasni azt, hanem el kell felejteni, meg kell bocsátani.

A harmadik figyelmeztetés a hitről, a hit erejéről szól. Itt is a bibliai nyelvezetre jellemző túlzó mondással állunk szemben. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hit nem arra való, hogy szederfát ültessünk a tengerbe. Jézus példája azt szemlélteti, hogy a hit nem ismer határokat. A hit Isten ajándéka, amelyet érdemes kérnünk. A hit feltétlen bizalmat jelent Isten iránt, aki számára semmi sem lehetetlen.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket, add nekünk, hogy Rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk megosztani Veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.

2017. november 12. – Évközi 32. vasárnap (Mt 25,1-13)

Napi evangélium - v, 2017-11-12 00:00
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát! Mt 25,1-13

Elmélkedés

Éberség és előrelátás

Az egyházi év végéhez közeledve egyre inkább előtérbe kerül az a gondolat, hogy éberen várakozzunk és mindig legyünk készen az Úrral való találkozásra. A tíz hajadonról szóló hasonlat egyrészt az éberséget, másrészt a jócselekedeteket állítja a középpontba, mint követendő magatartást. Legyünk éberek, nehogy olaj nélkül, üres lámpával, üres kézzel, jócselekedetek nélkül álljunk, amikor az Úr megérkezik hozzánk. Jézus példabeszéde szerint azok számítanak okosnak és bölcsnek, akik éjszaka közepén álmukból felébredve is azonnal készen állnak. Az éberség, a készenlét és az előrelátás mellett az ő jócselekedeteiket jelképező olaj is fontos elem. Ez nem megosztható, azaz saját érdemeimet nem tudom másra átruházni, jószándékomat és jócselekedeteimet nem tudom másnak átadni. Éppen ezért az okosak magatartása nem tekinthető önzésnek, hanem felelősségteljes döntés, mert ha adtak volna az olajból, ők sem mehettek volna be a vőlegény ünnepére. Ha valaki a jócselekedetek elmulasztása miatt nem jut be a mennyországba, hanem a kárhozatra kerül, az ne másokat hibáztasson emiatt!

A balgák esete komoly figyelmeztetés számunkra. Nem gondolták, hogy esetleg többet kell várakozniuk. Nem gondoltak arra, hogy kevés lehet az olajuk, nem gondoskodtak többről. Mentségükre felhozhatnánk, hogy egy váratlan eset állt elő, rajtuk kívül álló ok lépett fel, nem ők hibásak azért, hogy késett a vőlegény. Mások hibája miatt miért ők kapják a büntetést? Gyenge lábakon áll ez a védekezés, ugyanis a többi szűz gondolt a késés lehetőségére és gondoskodtak tartalék olajról. Ők sem tudták előre, hogy késni fog a vőlegény, de számítottak rá, hogy ez sincs kizárva. A balgák is gondolhattak volna erre, megtehették volna ugyanezt. Elvesztették annak lehetőségét, hogy részt vegyenek a vőlegény ünnepén. Elmulasztották az alkalmat. Hiába hivatkoznak arra, hogy ők is meghívottak és hiába kérnek bebocsátást utólag, a vőlegény elutasítja őket: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Emberileg talán könyörtelennek tűnik az elutasítás, de ne essünk abba a hibába, hogy a vőlegényt kezdjük el hibáztatni a balgák mulasztása miatt! Ha valaki a saját bűnös élete és a szeretet elmulasztása miatt nem jut be a mennyországba, hanem a kárhozatra kerül, az ne Istent hibáztassa emiatt!

A bölcs előrelátás azt jelenti, hogy állandóan gondolunk az Istennel való végső találkozásra. Ez a jövőben biztosan bekövetkező találkozás hatással van jelen életünkre, azaz állandóan szemünk előtt tartjuk azt, hogy mit kell megtennünk üdvösségünkért, amely halálunk és feltámadásunk után vár ránk. Az időpontot nem tudhatjuk előre. Az is biztos, hogy az esemény egyszeri lehetőség lesz számunkra. Az örök életre való feltámadásban mindazok részesülnek, akik megőrizték a Krisztussal való közösséget és nem tértek le a hit útjáról. Akik hűségesek maradnak Krisztushoz, és éberen várják őt, azoknak nem kell attól félniük, hogy bezárul előttük a mennyország ajtaja. A mennybe való belépőjegynek az ember jócselekedetei számítanak, mindaz a szolgálat, amit önzetlenül végzünk másokért, embertársainkért.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet köt bennünket hozzád, amely szeretet a jegyesi és a hitvestársi kapcsolat és minden emberi kapcsolat alapja. A te vendégednek tartjuk magunkat, és örülünk annak, hogy meghívottak vagyunk, mert hívásod a te szereteted jele. Együtt élni, ünnepelni veled, erre kaptunk mindannyian meghívást. Személyes felelősségünk, hogy mennyire vagyunk előrelátóak és felkészültek. Könnyelműségünk akár végzetes is lehet. Adj nekünk okosságot és bölcsességet, hogy lelkünk égő mécsesével várjuk eljöveteledet!

2017. november 11. – Szombat, Tours-i Szent Márton püspök (Mt 25,31-40)

Napi evangélium - szo, 2017-11-11 00:00
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Mt 25,31-40

Elmélkedés

Ki ne ismerné a ma ünnepelt Szent Márton püspök életéből azt a jelenetet, amikor Amiens városának kapujában megosztotta köpenyét a téli hidegben didergő koldussal? Bár katonatársai kinevették, Márton jól tudta, hogy helyesen, Krisztushoz méltó módon cselekedett, bár ekkor még nem volt megkeresztelve, hanem csak hittanuló volt. Cselekedetének helyességét igazolja, hogy éjszakai látomásában maga az Úr mutatta a mennyben az angyaloknak a Mártontól kapott fél köpenyt. A mai evangéliumban ezt olvassuk: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Az Úr úgy vette, hogy a koldus személyében Márton ővele tett jót.

Szent Márton cselekedete a felebaráti szeretet nagyszerű példája. Ezen egyetlen tettéért azonban aligha avatták volna szentté az egykori Savaria, a mai Szombathely szülöttét, később a franciaországi Tours városának püspökét. Nem is ez volt életében az egyetlen jótett, de ettől ismertté, híressé vált. Sok más jótettel is törekedett az életszentségre, mintha csak az lett volna életének vezérelve, hogy mindennap valami jót tegyen. Legyen meg bennünk is az a szándék, hogy naponta jót teszünk egy rászorulóval, akiben Krisztust ismerhetjük fel, akinek személyében magának az Úrnak nyújtunk segítséget. A jócselekedetek sosem maradnak mennyei jutalom nélkül. A nagylelkűség nem vár ennél többet.

(c) Horváth István Sándor!

Imádság

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet

2017. november 10. – Péntek (Lk 16,1-8)

Napi evangélium - p, 2017-11-10 00:00
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” Lk 16,1-8

Elmélkedés

A „hűtlen” intéző jézusi példabeszédének helyes megértése nem egyszerű feladat, hiszen elhamarkodottan azt is gondolhatnánk, hogy csalásra, mások megkárosítására bátorít minket. Elsőként azt kell tisztán látnunk, hogy a történetben nincs szó arról, hogy az intézőt ért vád igaz. Nincs kizárva, hogy rosszindulatú emberek igazságtalanul vádolták meg őt a gazda előtt, aki elhitte a híresztelést. Pedig az is lehetséges, hogy hűségesen dolgozott az intéző az ura számára és nem a maga javára. Ebben a helyzetben az intéző megoldást keres. Nem esik kétségbe, nem kezd el védekezni a vádak ellen, hanem a lehető legügyesebb módon próbálja biztosítani jövőjét azzal, hogy barátokat szerez magának. Tény, hogy az intéző valóban megkárosítja urát annyiban, hogy a meglehetősen magas uzsorakamat egy részét elengedi az adósoknak. A hitelezőnek így is maradt haszna az üzleteken, legfeljebb kevesebb.

Egyértelmű, hogy Jézus nem az erkölcsileg kifogásolható magatartás utánzására bátorítja tanítványait. A történettel egyrészt azt tanítja, hogy a személyes és a ránk bízott javainkkal okosan kell gazdálkodnunk, másrészt ismerjük fel minél hamarabb az olyan helyzeteket, amelyek lelki hátrányt okoznak nekünk és tegyünk meg mindent a lelki fejlődés, előrelépés érdekében.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, én nem vagyok világosság saját magam számára. Szem lehetek, de világosság nem. Mit ér azonban a nyitott és egészséges szem, ha hiányzik a világosság? Hozzád kiáltok tehát: adj, Uram, lámpámnak világosságot! A te fényeddel, Uram, eloszlatod sötétségemet. Magamtól csak sötétségem van, te viszont világosság és fény vagy, aki szétszórod sötétségemet és megvilágítasz. Nem tőlem jön a világosság, s csak akkor van bennem a fény, ha te megadod.

Szent Ágoston

2017. november 9. – Csütörtök, A Lateráni-bazilika felszentelése (Jn 2,13-22)

Napi evangélium - cs, 2017-11-09 00:00
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak. Jn 2,13-22

Elmélkedés

A mai napon a Lateráni Szent János-bazilika felszentelését ünnepelik a keresztények világszerte. Ez a bazilika a római pápa székesegyháza, valamint „a város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és feje.” A bazilika a Kr. utáni IV. század elején épült Nagy Konstantin császár kezdeményezésére és I. Szilveszter pápa szentelte fel 324-ben a Legszentebb Üdvözítő tiszteletére. Később Keresztelő Szent Jánost és Szent János apostolt is a templom védőszentjévé nyilvánították. Jelentőségét tekintve napjainkban egyedül a vatikáni Szent Péter-bazilika előzi meg. E bazilikát tartjuk az első nyilvános keresztény templomnak, hiszen amikor a római császár a milánói rendeletben engedélyezte a kereszténység szabad gyakorlását, ebben a templomban ünnepelték először nyilvánosan a szentmisét. Korábban ugyanis a föld alatti katakombákban és magánházaknál gyűltek össze a keresztények az eucharisztia ünnepére.

Az ünnep evangéliuma Jézus életéből azt az eseményt idézi elénk, amikor az Úr megtisztítja a jeruzsálemi templomot. E cselekedetével egyrészt a mennyei Atya Fiaként birtokba veszi az Atya házát, lakóhelyét, másrészt visszaadja azt eredeti rendeltetésének megfelelően az istentisztelet céljára. Minden templom az Isten és az ember találkozásának helye. A mi templomainkban az Oltáriszentségben van jelen Krisztus.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, vedd le rólam bűnös életem terheit, amelyek megakadályoznak abban, hogy egészen neked adjam magamat! Hallom, érzem, hogy hívsz engem az elkötelezett életre, amely középszerűségem feladását jelenti, hogy érted a nagyobb jót válasszam. Nem magamra akarok építeni, hanem terád, a biztos alapra, aki szolgálatot kérsz tőlem, hogy jócselekedeteimben a te jóságod ragyogjon fel az emberek számára.

2017. november 8. – Szerda (Lk 14,25-33)

Napi evangélium - sze, 2017-11-08 00:00
Abban az időben, amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.” Lk 14,25-33

Elmélkedés

A középkorban többször is előfordult, hogy egyes nagyvárosok katedrálisainak építése háborúk, járványok vagy sok esetben a pénzhiány miatt abbamaradt. Általában a tornyok szoktak lemaradni ezekről a templomokról. A csonkaság napjainkra az épületek jellegzetes ismertetőjegyévé vált, de korábban bizonyára sok gúnyos megjegyzést kaphattak az építtetők. Ezt olvassuk a mai evangéliumban: „Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.” Vélhetően ezt a jézusi mondást is gyakran idézhették azoknak, akik nem tudták befejezni az építkezést, mert például elfogyott az erre szánt pénz. Az ilyen épületek esetében a lassacskán elmúló szégyenen kívül tulajdonképpen nincs különösebb jelentősége a dolognak.

Lelki életünkben viszont komoly következményekkel járhat a befejezetlenség, a félkész állapotba való beletörődés, a félúton való megállás. Jézus az élet teljességére hív minket. Azt szeretné, ha nem nyugodnánk bele a félkész helyzetekbe, ha nem csak félig adnánk neki magunkat, hanem egész szívünkkel, életünk teljes felajánlásával követnénk őt. Vessünk számot önmagunkkal! Ne maradjunk félkész termékek! Ne hagyjuk abba a lelki építkezést, fejlődést! Törekedjünk a teljességre, az üdvösségre, amely az Istennel való élet teljessége.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

2017. november 7. – Kedd (Lk 14,15-24)

Napi evangélium - k, 2017-11-07 00:00
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!” A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!” A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.” Lk 14,15-24

Elmélkedés

Jézus a mai evangéliumban szemléletes példázatot mond arról, hogy Isten országába minden ember meghívást kap. Olcsó kifogások keresése és ostoba mentegetőzés jellemzi a meghívottakat, akik nem akarnak részt venni az ünnepségen. Mindez mögött visszautasítás húzódik meg, mert a szeretetteljes hívásnak nem kell feltétlenül engedelmeskedni. A lakomán való részvétel nem kötelező senki számára. Szabadon el lehet fogadni, de akár vissza is lehet utasítani. Nem arról van szó tehát, hogy valaki eleve méltatlan és ezért nem is kap meghívást, hanem arról, hogy mindenki meghívott, de egyesek méltatlanná teszik saját magukat. Kivonják magukat Isten uralma alól és hűtlen módon elhagyják őt. Nem egyszerűen tapintatlanság, tiszteletlenség ez az ember részéről, hanem állásfoglalás Istennel szemben, amelynek sokan nem látják a következményeit. Nem Isten zár ki tehát egyeseket az ő országából és az üdvösségből, hanem az ember zárja ki saját magát mindebből azáltal, hogy nem követi az isteni hívást.

Az elutasításnak következménye van, amelyet a szabadon döntést hozó személynek vállalnia kell. A hívás elfogadása tesz vendéggé az Isten által rendezett lakomán. Valóban boldog az, aki meghallja a hívást és eleget tesz annak, mert Isten szeretete fogja örökre körülvenni.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az Evangéliumból – bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz Te nem „megérkezett embereknek” szeretnél minket. Krisztus, a Te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.

2017. november 6. – Hétfő (Lk 14,12-14)

Napi evangélium - h, 2017-11-06 00:00
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Étkezés közben a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat, mert azok is meghívnak és viszonozzák neked. Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.” Lk 14,12-14

Elmélkedés

A múlt szombati evangéliumi szakasz folytatását olvassuk a mai napon. Akkor a vendégekhez intézte szavait Jézus, figyelmeztetvén őket, hogy legyenek alázatosak, ne törekedjenek az első helyekre. Ma pedig a vendéglátó számára fogalmazza meg intelmeit. Abban az időben szokás volt az étkezésekre vendégeket hívni, főként rokonokat és barátokat. Rendszerint érvényesült a kölcsönösség elve: aki meghívott volt, igyekezett mielőbb viszonozni a meghívást. Jézus azt ajánlja, hogy a vendéglátáskor lépjünk túl ezen a megszokott vendégkörön és olyanokat lássunk vendégül, akik élethelyzetüknél fogva nem tudják azt viszonozni. Ne a viszonzás reményében tegyünk jót, mert a jócselekedetek értéke az önzetlenségben és az ingyenességben van.

Jézus tanácsának azonban van egy másik szintje is. A példázat házigazdájában magát Istent ismerhetjük fel, aki meghív minket a vele való szeretetközösségre. Isten jóságát aligha tudjuk emberként viszonozni. Isten jól látja szegénységünket, lelki bénaságunkat és vakságunkat, mégsem fordul el tőlünk, ahogyan sok jómódban élő személy elfordul szükséget szenvedő embertársától. Isten lehajol hozzám, irgalmával gyógyítani akar minket, vendégül akar látni, ünnepelni szeretne velünk, örömmel szeretne minket megajándékozni. Boldogok vagyunk, ha elfogadjuk hívását és vendégei lehetünk.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk, aki szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban nyilatkoztattad ki, és kiárasztottad ránk a Szentlélekben, a Vigasztalóban, fölajánljuk neked ma a világ és minden ember sorsát. Hajolj le hozzánk, bűnösökhöz, gyógyítsd meg gyöngeségünket, űzz el tőlünk minden rosszat, add, hogy a Föld minden lakója megtapasztalja irgalmasságodat, hogy benned, a Szentháromság egy Istenben megtalálják mindig a remény forrását.

Szent II. János Pál pápa

2017. november 5. – Évközi 31. vasárnap (Mt 23,1-12)

Napi evangélium - v, 2017-11-05 00:00
Abban az időben Jézus így beszélt a tömeghez és a tanítványokhoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit magatok közül, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12

Elmélkedés

Isten képmása

Régi ballagási meghívó kerül a kezembe. Már nem emlékszem, kitől kaphattam, ezért végigolvasom a névsort. A nevek alapján 20 évvel ezelőtti tanítványaim egy részének arca rögtön bevillan, de a többségre már alig emlékszem. Azóta valamennyien felnőttek, talán családot is alapítottak. Végül elolvasom a ballagási meghívók elmaradhatatlan idézetét, amely ebben az esetben Arany János: Domokos napra című versének egy részlete. „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.” Az ismert idézet kiváló útravaló az iskolát befejező és új életszakaszba lépő fiatalok számára. Kicsit eltűnődök a sorokon. Emberré lenni, emberré válni, ez a legfőbb életcél. Miért? Nem vagyunk emberek, amióta megszülettünk? De igen, emberek vagyunk! Ragaszkodunk emberi méltóságunkhoz. Ismerjük emberi jogainkat, és talán emberi kötelességeinket is. De azt is őszintén elismerhetjük, hogy nem minden élethelyzetben, nem „mindég” viselkedünk emberségesen. Olykor emberi mivoltunkat megtagadva beszélünk embertársainkkal vagy embertelenül viselkedünk velük. Hogyan válhatunk emberré? És milyen emberré kell, kellene válnunk?

Keresztény hitünk és a kinyilatkoztatás szerint Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Ez az istenképiség, az Istenhez való hasonlóság jelenti emberségünk alapjait. Erre emlékeztet minket az emberré lett Isten, Jézus Krisztus. Akkor vagyunk valóban emberek, ha Istent hordozzuk magunkon és magunkban, arcunkon és szívünkben. Minden más csak képmutatás, az emberség megtagadása. Az evangéliumokat olvasva szépen kirajzolódik előttünk Jézus embersége, emberi jelleme, emberséges viselkedése. Emberséges hozzáállása főként a bűnösökkel, a mások által megvetettekkel, a szegényekkel való találkozásaiban mutatkozik meg, akiket sosem ítél el, hanem elindítja őket egy új élet útján.

Jézusban nem volt képmutatás. Az írástudókban és a farizeusokban viszont éppen a képmutatást nem szívlelte. Véleményét nem titkolta, hanem nyíltan kimondta, ahogyan ezt a mai evangéliumban olvassuk: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt.” E kijelentésével Jézus elismeri, hogy a farizeusok és írástudók tanításával nincs gond, azaz Istenről alkotott nézetük és a vallásossággal kapcsolatos tanításuk helyes. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy eltorzult bennük az istenképiség. Másként viselkednek, másként élnek, mint amit tanítanak. Más arcot mutatnak kifelé, mint amit befelé megélnek. Imádkozásukban és más vallási cselekedeteikben nem igazi arcukat, nem valódi énjüket mutatják, hanem csak a látszatra törekszenek. Önmagukat magasztalják, de tetteikkel nem Istent magasztalják, nem neki akarnak dicsőséget szerezni. Vallásosságuk valójában nem az Isten iránti szeretetből és tiszteletből fakadt, hanem csupán az emberek tetszését, elismerését kereső magamutogatás volt.

Törekedjünk arra, hogy napról napra egyre tökéletesebb képmásai legyünk Istennek, s ezáltal Istennek tetsző emberekké váljunk!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember vagy! Te vagy az irgalom kimeríthetetlen forrása. Te vagy Megváltóm, aki megszabadítasz bűneimtől. Alázattal és bűnbánattal járulok eléd. Segíts, hogy bűneimben se felejtsem: van kiút számomra a bűnből, mert te új lehetőséget adsz. Légy hozzám és minden emberhez irgalmas! Taníts őszinte bűnbánatra és alázatra, hogy beismerjem bűneimet! Vedd le rólam a bűnös élet rongyait és öltöztess engem újra a lelki tisztaság ruhájába!

2017. november 4. – Szombat (Lk 14,1.7-11)

Napi evangélium - szo, 2017-11-04 00:00
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Lk 14,1.7-11

Elmélkedés

A mai örömhírben Jézus tanácsot ad arra vonatkozóan, hogy a vendégek miként foglalják el helyeiket egy lakodalomban. A gyakorlatban bizonyára sokszor előfordult, hogy a meghívottak egymással vetélkedve akarták eldönteni, hogy kinek hol van a helye. Ez azonban a vendéglátó joga, aki végül egyeseket megszégyenítve, másokat pedig megdicsőítve meghatározza az ülésrendet. A történet látszólag csak egy gyakorlati helyzetről szól.

A hétköznapi helyzet példája azonban vallásos többletet kap azáltal, hogy Jézus kiszélesíti az öndicséret és az alázat területére. Ezt mondja: „Aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.” Azt ajánlja tanítványainak, hogy ne tartsák magukat másoknál nagyobbnak, ne magasztalják önmagukat és ne akarják megszerezni a legelőkelőbb helyeket, hanem legyenek alázatosak. Az alázatos ember ugyanis részesülhet abban, hogy a „házigazda” fogja felemelni. Önmagunk felértékelésével könnyen becsaphatunk másokat, sőt magunkat is, de Istent nem.

Az irgalmas Atya házában nincs helye az öndicsérőknek. Ott csak azok foglalhatnak helyet, akik alázattal megvallják bűneiket. A bűnbánattal kifejezzük alázatunkat, és kérjük Istent, az üdvösséget ajándékozó vendéglátót, hogy mutassa meg helyünket.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

2017. november 3. – Péntek (Lk 14,1-6)

Napi evangélium - p, 2017-11-03 00:00
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki. Lk 14,1-6

Elmélkedés

Ismét egy szombati napon tett jézusi csodáról olvasunk a mai evangéliumban. A helyszín egy farizeus háza, ahová vendégségbe érkezik Jézus. Annak ellenére végez gyógyítást, hogy előre látja, hogy farizeus vendéglátói rosszallásukat fogják emiatt kifejezni. A leírás szerint Jézus elébe megy a vitának, előre megmagyarázza tettét, s ellenfelei szóhoz sem jutnak. Sem a csodatétel előtt, sem utána nem tudnak indokot mondani, amiért ne lehetne megtenni a gyógyítást. Szívük mélyén bizonyára ők is érzik, hogy a törvényekhez való végletes ragaszkodás könyörtelenségre vezeti az embert.

A csoda ebben az esetben is azt tanúsítja, hogy egy irgalmas cselekedet megtételét nem akadályozhatja meg egy törvényi előírás. Az irgalmasság gyakorlása ugyanis olyan törvény, amely felette áll a nyugalomra vonatkozó szabályoknak. Az irgalmas cselekedet ugyanakkor Isten jelenlétéről tanúskodik a világban. Jézusnak éppen az a célja, hogy ezt az isteni irgalmasságot ne csak szavaival hirdesse, hanem tetteivel is tanúsítsa. Jézus bűnbánatra szóló szava felhívás, hogy visszatérjünk az irgalmas Atyához. Isten segít a bajban lévő vagy betegségtől szenvedő emberen. Az isteni irgalmasságnak pedig nincs határa, nem korlátozhatja semmiféle törvény. Ezt az irgalmas jóságot kellene nekünk is szüntelenül gyakorolnunk ahhoz, hogy Isten tetszését elnyerjük.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk: hálát adunk az egész teremtett világért, amelyet atyai jóságodból miránk bíztál, hogy otthonunk legyen benne. Hálát adunk, mert minket, esendő embereket a Te Fiad által felemelsz, mert úgy szeretted a világot, hogy Egyszülöttedet küldted közénk, hogy a hit által életünk legyen.

2017. november 2. – Csütörtök, Halottak napja (Jn 5,24-29)

Napi evangélium - cs, 2017-11-02 00:00
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.” Jn 5,24-29

Elmélkedés

Életünk során napról napra szembesülünk az idő múlásával. Az óramutatók járása, a naptár forgatása szembesít minket a megállíthatatlan idővel. Ha megáll az óránk vagy elfelejtünk lapozni a naptárban, attól még nem áll meg az idő. Az idő múlását a bennünk és a körülöttünk, környezetünkben lévő változásokban tapasztaljuk meg. Ha évek múltán visszatérünk valahová és ott szinte semmi változást nem látunk, akkor azt mondjuk, hogy ezen a helyen „megállt az idő.” A valóságban persze nem állt meg, és ha fejlődést nem is látunk a pusztulás, az elmúlás nyomait észrevehetjük. Ha önmagunkban nem tapasztalunk semmiféle változást az idő múltával, akkor valami hiba történt, elmulasztottuk a lelki építkezést.

Minden elmúlást fájdalmasan élünk meg. Nem tudjuk visszahozni azt, ami örömöt jelentett, boldogságot adott. Szeretteink elvesztését fájdalmasan éljük meg, mert nem tudunk visszamenni az időben, nem tudjuk visszahozni a boldogság napjait, nem tudjuk visszahozni az életből eltávozott személyt. Fájdalmunkban, az elvesztés fájdalmában az ad vigasztalást, hogy feltámadunk és újra együtt lehetünk majd az örök életben azokkal, akiket a földi életben szerettünk. Akkor majd megszűnik minden fájdalmunk és örökké örvendezhetünk, mert együtt élünk Istennel.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét. Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak útján, hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással emlékezünk meg.

2017. november 1. – Szerda, Mindenszentek (Mt 5,1-12a)

Napi evangélium - sze, 2017-11-01 00:00
Abban az időben: Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek. Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!” Mt 5,1-12a

Elmélkedés

Beteljesült élet

Sikerek és kudarcok kísérik életünket. Saját élethelyzetétől függően és vágyaitól, elképzeléseitől vezérelve mindenki mást tekint sikernek, illetve kudarcnak. Vannak, akik a legkisebb sikernek is őszintén tudnak örülni, amin igencsak csodálkoznak a nagyravágyóak. Másokat nagyobb eredmények sem hoznak lázba, ők örökké elégedetlenek. Egyesek a legkisebb sikertelenség miatt is összeomlanak és úgy gondolják, romokban hever az egész életük. Másokat megrendítenek a tragédiák, de igyekeznek mielőbb túllépni a helyzeten.

Az ember az élet természete szerint sikerre törekszik. Vajon mikor nevezhetjük egy ember életét sikeresnek? És itt ne csupán egyes tevékenységeinkre és kapcsolatainkra gondoljunk, ne is arra, hogy eltervezett iskoláinkat eredményesen be tudtuk-e fejezni, vagy mindennapi munkánk során milyen eredményeket tudunk felmutatni, hanem egész emberi életünkre. Életünk természetesen tartalmazza a felsoroltakat és ezektől is függ boldogságunk, de most mégis emelkedjünk mindezek fölé és próbáljuk az emberi élet egészét szemlélni. Vajon mikor nevezhetjük az életet sikeresnek?

Amikor hívő keresztényként próbálunk válaszolni erre a kérdésre, valóban felül kell emelkedni a világ dolgainak szintjén. Hisszük, hogy életünket Istentől kaptuk. És hisszük, hogy életünk akkor lesz beteljesült, ha Istennel élünk és Istenhez jutunk halálunk és feltámadásunk után. Igen, nevezhetjük ezt sikernek is, de talán helyesebb beteljesült, boldog életről beszélni. A szentek élete ilyen: beteljesült és boldog élet. Ma, mindenszentek napján őket, az Egyház által szentté vagy boldoggá avatott személyeket, és a névtelen szenteket ünnepeljük. Életükben sikerek és kudarcok egyaránt voltak. Nem sikerült minden az életükben úgy, ahogyan elképzelték, de ők rájöttek arra, hogy ez egyáltalán nem baj. Arra törekedtek, hogy Isten elképzeléseinek, Isten akaratának megfelelően cselekedjenek.

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy életünk bizonyos helyzeteiben ki tudjuk mondani: itt nem tehetünk semmit. Vannak megváltoztathatatlan helyzetek, amit el kell fogadnunk, tudomásul kell vennünk. Vannak fájdalmas tények, amelyeken nem tudunk változtatni, nem tudjuk őket meg nem történtté tenni. De el tudjuk őket fogadni, ha hisszük, hogy nem Isten akarata ellenére történtek.

Nagy bátorság kell ahhoz is, hogy életünk bizonyos helyzeteiben ki tudjuk mondani: itt tennem kell valamit, változtatnom kell, most feladatom van. Nem szemlélem tétlenül a helyzetet és nem mástól várom a helyzet megoldását, hanem én lépek, mert érzem, hogy tennivalóm van, talán éppen Isten adja a gondolatot, hogy tegyek valamit.

A kettőt, mármint, hogy mikor kell elfogadnom egy helyzetet és mikor kell megváltoztatnom egy másikat, csak bölcsességgel lehet megkülönböztetni. A megkülönböztetésnek ez a bölcsessége egyetlen szentből sem hiányzott. Pontosan felismerték, hogy mikor kell elviselniük, elfogadniuk egy helyzetet, gondoljunk csak például a vértanúkra és mindazokra, akik hősiesen kitartottak hitükben még az üldözések ellenére is. Mások pedig meglátták a szükséghelyzeteket, felismerték, hogy tenniük kell valamit, mert Isten indítja őket egy nagyszerű feladatra, gondoljunk csak a szerzetesrendek alapítóira, Szent Benedekre, Szent Ferencre vagy az Egyház megújítóira a történelem folyamán.

A szentek elindultak Isten akaratának útján. Indulj el te is, és akkor sikeres, beteljesült, boldog lesz az életed!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! A kegyelmed valóban különös módon működik a szentekben, de ez nem azt jelenti, hogy emberi természetüket felülírná vagy megsemmisítené a kegyelem, hanem azt, hogy együttműködtek a kegyelemmel. A szentekben van bizonyos titokzatosság, természetfeletti erő, emberfeletti hősiesség, mégse száműzhetjük emberségüket, hiszen éppen ebből tanulhatunk. Úgy tekintünk rájuk, mint a te küldötteidre, akiknek egész élete jel és példa számunkra. Jel, hogy mi is törekedjünk az életszentségre és példa, amelyet követhetünk. Urunk! Segíts felfedeznünk a szentek világát, hogy a mi életutunk is a földi létből a mennyei dicsőségbe vezessen!

2017. október 31. – Kedd (Lk 13,18-21)

Napi evangélium - k, 2017-10-31 00:00
Jézus egy alkalommal így beszélt a néphez az Isten országáról: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz. Az ember fogja, és elveti kertjében. Ott felnő, és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsam az Isten országát?? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.” Lk 13,18-21

Elmélkedés

Az Isten országa kifejezés, amely az evangéliumokban gyakran előfordul, elsősorban Isten uralmát jelenti. Ezt az uralkodást érthetjük a világra is, de talán helyesebb, ha az emberre és természetesen saját magunkra vonatkoztatjuk. Ezek szerint az Isten országa azt jelenti, hogy ő átveszi belső világunk, lelkünk, egész életünk irányítását, amely bár történhet akár egyik pillanatról a másikra is, de helyesebb folyamatra, növekedésre gondolnunk. Erre utal Jézusnak a mai evangéliumban olvasott két példabeszéde a mustármagról, illetve a kovászról, azaz az élesztőről.

Jézus az Isten országáról mond két hasonlatot a mai evangéliumban. Az előző részekben a Jézussal szembeni ellenállás több esetéről számolt be az evangélista, amelyek ezután is folytatódnak majd. Mégis mindennek ellenére az Isten országa növekszik és fejlődik. Kicsiny módon és rejtve kezdődik megvalósulása, mégis láthatóvá válik egy idő után mindenki számára. A szembenállást nem csak Jézus, hanem tanítványai is meg fogják tapasztalni, de ha teljesítik küldetésüket, akkor meg fogják látni az ország növekedését. Az ország elválaszthatatlan Krisztus személyétől, akiben növekszik és az Egyháztól, amelyben megvalósul. Ha közösségben vagyunk Krisztussal és az Egyházzal, amelynek legszebb kifejezése a szentáldozás, az Eucharisztia vétele, akkor valóban megtapasztalhatjuk, hogy Isten köztünk van.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk! Add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra, akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: Egyedül Te vagy az Úr, a mi Istenünk.

2017. október 30. – Hétfő (Lk 13,10-17)

Napi evangélium - h, 2017-10-30 00:00
Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt. Lk 13,10-17

Elmélkedés

A holnapi naptól kezdve Jézus Isten országáról szóló példabeszédeit olvassuk a hétköznapi evangéliumokban. Ezeket a példabeszédeket vezeti be a 18 éve beteg asszony meggyógyítása, amely a gyakorlatban mutatja be Isten országának eljövetelét és megvalósulását. Jézus tehát egy csodával először bemutatja, szemlélteti, hogy Isten országa elérkezett, s csak ezt követően kezd el tanítani erről az országról. Jézus egy asszonnyal, egy nővel tesz csodát. A nők abban a korban ki voltak zárva a zsinagógai istentiszteletből, vallási kérdésekben nem nyilváníthattak véleményt. Jézus azt mutatja, hogy az ő országában mindenki részesedhet az isteni jótéteményekből.

A gyógyítással és a kegyes cselekedettel egyúttal rámutat a szombat megtartásának lényegére is. A zsidó törvények szinte mindent megtiltottak a nyugalom napján. Szombaton nem volt szabad sem jót, sem rosszat tenni, és még a gyógyítás is munkának számított. Jézus szerint a szombati nap megszenteléséhez szorosan hozzátartozik az irgalmasság gyakorlása. Nem kell tehát ezen a napon megtiltani a jócselekedeteket, hanem éppen ezek megtételére kell ösztönözni az embereket.

A mi vasárnapunkhoz, a keresztények feltámadás ünnepéhez és minden napunkhoz hozzátartozik rászoruló embertársaink megsegítése. Ha ezt tesszük, örvendezni fog a világ, amely az irgalmasság cselekedeteit látva Isten jelenlétét tapasztalhatja meg.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Az Úristen vezesse békében, növelje egységben és tartsa meg épségben az egész földkerekséget. Nyerje meg tanításának a nemzeteket és a hatalmasságokat, nekünk pedig adja meg, hogy békés nyugalomban éljünk és dicsőítsük a mindenható Atyaistent. Mindenható örök Isten: isteni dicsőségedet Krisztus Urunkban minden népnek bemutattad. Őrizd a megváltás művét , hogy Egyházad az egész világon elterjedjen és állhatatos hittel kitartson neved megvallásában. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te fiad által, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökké.

Tartalom átvétel